1982-ben valami történt az Orionnál: a konstruktőrők valószínűleg egy verítékes megalomán-tartalmú álomból ébredve megalkottak egy, az 500-as szériánál is nagyobb dobozt, majd teleszórták irdatlan mennyiségű hangszóróval.
Korabeli tesztek alapján rendesen rá is csodálkoztak, de nem annyira a hangja miatt. A Hifi magazinnál nem értették, hogyan szólhat ennyire rosszul egy ennyire drága hangdoboz, s nemtetszésüket nem is rejtették véka alá. A valóság persze nem volt annyira rossz, már ha nem komolyzene minnél hitelesebb reprodukálását tűzték ki célul a vásárlók.
Erre közben az Orionnál is rájöhettek, mert nem sokkal több mint 700 pár elkészülte után megszűnt a gyártása, azóta egyre ritkábban bukkan fel eladó HS700-as.
Most pedig álljon itt egy történet arról, hogyan támadt fel szó szerint főnixmadárként a magyar hangdobozgyártás egyik legmonumentálisabb darabkája.
Valahonnan el kell indulni
1994-ben egy szerencsétlen nap hajnala, füst, lakástűz, pánik. A pozdorjalemez lángra kapott, megégett, aztán eloltották vízzel, utána állt több mint húsz évet. Röviden ez a szomorú története a sztorinak, amely most, 25 évvel később befejeződni látszik.
A tűz nem kímélte a műanyagokat sem, gyakorlatilag semmilyen alkatrész nem maradt épen a hangváltón kívül. Megolvadt részek, rozsdás csavarok, felrepedt pozdorja, ráégett korom őrzi az emlékét.
Az eredmény az alábbi képeken látható, ám az is kisebb csoda, hogy így megmaradt.
Először is egy alapos takarítással, majd közelebbről megvizsgálva az állapotok felmérésével kezdődött minden.
A végcél a gyárihoz legközelebb eső állapot-kinézet-működés és hang elérése volt, amihez körül-belül 3 hónap állt rendelkezésre.
A dobozok helyreállítása
A jobb állapotú dobozzal kezdtük. Először kiszerelésre kerültek a hangszórók, a hangszínállítók panelje, ez utóbbin és a hangváltón kívül sajnos mindennek mennie kellett a kukába. A másik doboz könnyebben megúszta, egyik-másik hangszóró még működött is.
A hangváltó egy méretes NYÁK-lapon foglal helyet, ugyanebbe vannak rögzítve a hátsó csatlakozók, ennek az egésznek a hátulját pedig egy meglepően jó állapotban megmaradt szivacs szigeteli el a külvilágtól. Négy csavar, s a doboz ettől is megszabadult.
Lefejtettük a nosztalgikus szocreál-barna faerezet-mintás oldalsó fóliát, mely vastagsága és műanyag mivolta miatt – kis túlzással ugyan, de -közelebb állt a linóleumhoz, mint bármi máshoz. Egy darabból van ráhajtva és rásütve a dobozra gyárilag. A frontoldali fólia leszedéséhez először ki kellett szedni az előlap szétolvadt műanyag rögzítőhüvelyeit, valamint az utólagosan rátűzött tépőzár darabokat.
Egy lecsupaszított, kibelezett, megfáradt HS700-as doboz állt előttünk nem valami büszkén. Nem is csoda, ilyen látványt csak lomtalanításokkor láttam. Szerencsére a csillapításként bennlévő vastag szövetek épen maradtak.
A megfáradtabb doboz nem úszta meg ilyen szerencsésen. Mivel ennek komplett sarkai, élei tűntek el, ezeket újra kellett építeni. Az elejéből is hiányoztak darabok, a pozdorja előlap felső része elvált a doboztól. Ebben csak a hangváltó és néhány kóbor vezeték maradt meg, kiszerelés után neki is láthattunk a javításnak.
Kétkomponensű műgyanta és fatapasz alkalmazásával, majd csiszolással és újabb javításokkal három napig tartott a művelet amely után már rá lehetett mondani, hogy ezt valaha hangdoboznak gyártották.
Az eldeformálódott előlapot csavarokkal húzattuk vissza a helyére, és némi műgyantázással ez is egészen emészthetőre sikeredett. A körbefutó első perem – amely a másik dobozon szépen megmaradt – nagyrészt eltűnt, ezt sok helyen gyantából kellett elkészítenünk.
Az eredeti műanyagfólia beszerezhetetlensége miatt színben és erezetben hasonló vastagabb fajta bútor dekorfóliát használtunk, ami ugyan némileg levon a gyári kinézetből, viszont ha nem tesszük mellé az eredeti burkolatot, nem vehető észre. Gyárihoz hasonló módon egy darabból ragasztottuk rá az oldalsó fóliát, majd az előlapit.
Időrabló munkával az előlap körüli 28mm széles peremre körbe is felkerült a burkolás. A hangszóróhelyeket kivágva az első lépéssel elkészültünk. Következhetett a hiányzó alkatrészek beszerzése, amely az egész munkafolyamat során a legnagyobb fejtörést okozta.
Mit rakunk a dobozba?
A hangszórókkal óriási szerencsénk volt, mivel néhány héten belül sikerült mindet beszerezni. Természetesen az eredeti típusok jöhettek csak számításba – hiába lehet már ezek variálásával is hangminőségbeli javulást elérni, a cél továbbra is az eredetiség, a tulajdonos szép emlékeinek visszahozása! S bár itt még nem tudtuk, a végeredmény így is várakozáson felüli lesz.
Tíz hangszóró manapság egy házimozi rendszer majdnem teljes arzenálját kiteszi, két dobozban ez bizonyos szempontból rekordmennyiségű darab, mindegyikből nem egyszerű működőképeset találni.
Nagy bánatunkra 8Ω-os LA1231-es AlNiCo mágnessel szerelt mélysugárzót – ami ebben a párban is volt eredetileg – nem sikerült találni. Ez az Orionos szinten kifejezetten jó paraméterekkel bíró hangszóró ha van is eladó valahol, előbb elkel minthogy felkerüljön egy hirdetésbe. Iszonyatos ritkasága miatt döntenünk kellett: mit rakjunk a dobozba? Egyetlen megmaradt bár szebb napokat is látott LA1231-ünk van a jobb állapotú dobozból. Használjuk fel? Legyen másféle változat a két dobozban? Beleszól-e észrevehetően a hangzásba, rontja-e az amúgy sem magas szintű hangminőséget?
Arra jutottunk, hogy újabb részletet áldozunk fel az eredetiség oltárán: LB1231-es ferritmágneses mélyek lesznek a gyáriak helyett. Kevéssé fájó pont, hogy azért ezzel a típussal is szerelték a HS széria legnagyobb tagjait (HS 500, 501, 511, 700), 4-8Ω-os változatokkal egyaránt. A mérleg nyelvét továbbá az is efelé billentette, hogy ebből találtunk egy felújított párat, amely képen igen meggyőzően nézett ki, ráadásul 8Ω-os!
Kézhez véve már nem volt olyan széles a mosoly, mert még az én hangszóró-felújításhoz laikus szememnek is feltűntek a hibák, amelyek körülölelték ezt a két LB mélyet. A lágy részek cserélve lettek, a membrán még szépen, a pille már csak tűrhetően, de a papírszél felragasztása gyatrán sikerült. Szerencsére nem súrol a tekercs, mérésre pedig rendben van.
Következő megoldandó feladat 4db kék pillés MD40 középhangszóró, és 4db HD25 magassugárzó beszerzése volt. Ezekből akadt jó pár eladó darab, mivel a legkisebbtől a legnagyobbig rengeteg Orion dobozba szerelték őket.
Itt egyetlen kis esztétikai gond akadt, de ez az eladók nemtörődömségéből adódik: nem azt kapod kézhez, amit vettél. Ha van 10db megvehető MD40-es valakinél, akkor az a kettő érkezik, ami épp emberünk kezébe akadt. Az egyik, képen még hibátlan hangszóró helyett egy 4 helyen kifúrkált előlapos darab érkezett.
Terebélyes hangszórókészletünk ezzel összeállt, leméretett és jónak találtatott.
Elektronika
A HS700 egyik szembetűnő tulajdonsága – a méretén felül – az előlapon található két tekerőgomb, amelyet prezensz-szabályzónak is hívnak: a magas és a közép frekvenciákat hivatott valamelyest eltolni, hogy a hallgató a saját száj(fül)ízére szabja azt. Ha lehet hinni az itt feltüntetett frekvenciamenetnek (nem lehet), akkor a közép 1-5kHz, a magas pedig 5-20kHz között szabályoz.
Az egyébként ízléses alumínium plakett mögött viszonylag komplikált elektronika rejtőzik, mert az Orionnál beleadtak egy kis pluszt a hangszínállítás mellé: gyakorlatilag kivezérlésjelzőt készítettek, amelynek 3 zöld LED-je a háromfelé vágott frekvenciasáv, vagyis a hangszórókészlet egy-egy részére jutó kivezérlést mutatja. Ezen kívül a hangszóróvédelem piros LED-je látható az egyébként elképesztően optimista diagram fölött elhelyezve. Persze tudjuk, hogy ez csak szemléltetés, de annak viszont elég vicces. Ha a doboz tényleg úgy szólna ahogy ez a tankönyvbe illő frekvenciamenet mutatja, a HS700 a Spendor BC1-gyel kézenfogva, séta közben egy KEF Cantata-val lepacsizva vonult volna be a hangtechnika történelmébe.
Az egész technikát egy kis nyomtatott áramköri lap fogja össze, amely a speciális alakú műanyagkeretbe illeszkedik, így ül be az előlapon kivágott nyílásba. Ezt a használhatatlanra olvadt alkatrészt maximum egy másik HS700 dobozzal együtt lehet vásárolni, külön az ismert univerzumban nem létezik.
Az eredeti keretből kiszedni a beleolvadt LED-eket és magát a NYÁKot sem volt egyszerű, de végül kint volt egyben. Utána a műanyagkeret leméretezése, CAD programban való megrajzolása következményeként létrejött az a fájl, amelyet a 3D nyomtató megeszik, ebből sikerült 2db új keretet gyártatnunk. Így is találkozhat egymással a mai technológia és a XX. század.
Ezzel azonban még csak félsikert értünk el, az elektronika nem működött. Kimértük az alkatrészeket, visszarajzoltuk a kapcsolást, hogy megértsük, hogyan kellene neki.
Mechanikai Művek gyártotta ellenállások és kondenzátorok segítségével lesz a hangszórókra jutó jelből a LED-ek meghajtásához szükséges feszültség, mindegyikhez 4 dióda tartozik egyenirányítás miatt, további 1-1-1 zener pedig egy viszonylag magas kivezérlési szint felett elkezdi villogtatni a 3 LED-et először halványan, majd a hangerő növelésével egyre erősebben. Több diódát és két LED-et is cserélni kellett, a 2-2 Remix potenciométer pedig szinte könyörgött a kontakt tisztítóért.
Bepattantak a helyükre a NYÁK lemezek, befogattuk a hangszínállítókat, a LED-ek a furatokba kerültek, ezeket hátulról egy másik lap tartja helyén két csavarral megfogatva. Az éleknél szilikon tömítővel lett bekenve, különben zenehallgatás közben itt képes sziszegni a levegő. Gyárilag egy szivacsdarab volt hivatott ezt megakadályozni.
A prezensz-szabályzós panel szalagkábellel csatlakozik a hangváltó paneljéhez, korabeli dobozban ilyet ritkán látni. Maga a hangváltó kiváló állapotnak örvend, minden alkatrészt kimértünk, szerencsére nem szorult cserére semmi.
A védelem reléje is a hátlapi panelen van, túlvezérléskor pedig kizárólag a mélyhangszórót kapcsolja le, a közép- és magassugárzóknak búcsút mondhatunk.
Összeépítés
Eljött az idő az alkatrészek beszerelésére. A hangváltó kábelei épen maradtak, ezeket fel tudtuk használni. A 2 magas és 2 közép hangszóró is sorban van bekötve, fordított polaritással. Ezekre forrasztva lett a gyári vezeték, a mélynél megmaradt a sarus megoldás.
Összerakás közben akadt még egy probléma: a hátsó rugós csatlakozók összeolvadtak, javíthatatlanul eldeformálódtak a tűzben. Kideríteni megint csak azt sikerült, hogy legjobb esetben is bontásból lehet keríteni. Akarva-akaratlanul is a banánhüvely ötlött fel B-tervként. Méretileg jóval nagyobb, de éppen befér a doboz hátulján lévő nem túl nagy kivágásba, s a furat is stimmel, amivel a hangváltó paneljába fogatható.
A mélynél gyárilag egy hatalmas o-gyűrűre emlékeztető gumi futott körbe tömítésként, ehelyett mi tömítőgyurmát (Fideka) használtunk a hangszórók és a szabályzó kerete alá. Belülre a két gyári oldalsó szövetcsillapítás közé egy réteg vatelin került, mielőtt becsavaroztuk volna helyükre a dolgokat.
Hátra volt még a szövetes előlap elkészítése. A szerencse újra mellénk szegődött, mert a jobb állapotú doboznak megmaradt ez a tartozéka, ami alapján le tudtunk gyártani két új keretet.
18mm-es MDF lapra rajzoltuk rá az eredeti formát, belül kivágtuk, a külső éleket pedig a gyárihoz hasonlóan ferdére vágtuk. A rögzítőpöckök furatainak elkészítése és csiszolás után feketére festettük a keretet, ráfeszítettük a méretre vágott szövetet. Ennek a rögzítése két tűzőgép életébe került.
Utolsó simítások egyikeként sikerült beszerezni a két díszkeretet a mélyhangszórókra, a prezensz szabályzók elolvadt tekerőit viszont nem tudtuk gyáriakkal pótolni. Habár ilyen van az Orion „nagytorony” komponensein is, sehol nem létezett eladó tekerőgomb. Mint már annyiszor, most is a B-tervet kellett használni: típusidegen, de legalább korabeli tekerőkkel helyettesítettünk.
Azt a hangot bár tudnám feledni…
Első meghallgatáskor lefelé görbült a száj. Ilyen ványadt, harsogó közepű, ekkora mélysugárzóhoz (és térfogathoz!) képest szegényes alsó tartománnyal bíró dobozt még nem hallottam. Ráadásul hiányzik némi magas is, a két hangszínállító pedig nagyon halványan szól csak bele a dolgokba. Nem hittem a fülemnek. Nem lehet ennyire rossz.
Mikor meghallgatunk egy dobozt, általában nem nyúlunk a hangszínszabályzáshoz, ez itt viszont megköveteli a használatát, különben megfájdul a fül hosszabb távon. Finomhangolás után viszont egyre hallgathatóbb lett, megérkezett némi magas, lett tisztességes mély. Kötelező hozzá egy hardveres (értsd: külön komponens) equalizer!
Azon kaptuk magunkat, hogy fél órája hallgatjuk, lendületesen, magasabb hangerőn, és valahogy összeállt. Dire Straits, Bikini, Depeche Mode, Omega, Billy Joel… igazából bármi. Nem azért kell hallgatni, hogy kirajzolódjon a színpad mélysége, hogy megtalálják helyüket a hangszerek, vagy hogy a cinn utolsó lecsengését is „kihalljuk” a zenéből. Nem alkalmas erre. Viszont hangosan, megfelelően hangszínelve elképesztően dinamikus sztereóképet tud csinálni, hirtelen elfelejti az ember, hogy valójában mennyire rossz is ez.
Orion Super Hi-Fi Box Professional – a felirat amely a díszkereten körbefut – egy kínai piacos kazettásmagnón szánalmasan és röhelyesen festene, itt viszont maximum megmosolyogtató, és bármilyen túlzás, de kell ide. Része annak a dizájnnak, amelyet oly sokan megszerettek az Orion dobozokban. A feltámasztás maximálisan elérte célját, elég volt csupán a tulajdonos arcát figyelni, miközben újra birtokba vette a két óriás dobozt.
Egyetlen dolgot nem szabad csinálni egy ilyen után, mert az kíméletlenül felébreszti az embert: meghallgatni egy igazán jó hangdobozt.
Greg