JVC JA-S77

1978-at írunk, virágkorát éli a hifi, a bakelit, az orsós magnetofon, az analóg rádiózás és a kisszekrény méretű hangdobozok. A kor divatja a hatalmas deprez-műszerek, az esztergált, polírozott gombok és szálcsiszolt alumíniumból készült előlap… Ezek adják azt a kinézetet, amely engem is elvarázsolt, mikor megláttam.

 

 

Ilyet ma általában különféle aukciós oldalakról szerez be az ember, és sajnos előfordul hogy az ott leírt dolgok nem mindig felelnek meg a valóságnak. Az S77 esetében is történt egy kis probléma, ugyanis a hibátlannak hazudott erősítő nagyon is hibás volt. Sajnos. Illetve szerencsére, mert így a javítás segítségével fogom bemutatni a készüléket.

 

Kívülről

Az előlap szinte teljes bal oldalát uralja a két kivezérlésjelző műszer plexiablaka. Jobbra tőle az ablak folytatásaként egy fél centit kiemelkedő alumínium részen találjuk a hangszínszabályzókat és a hangerő méretes, gyönyörűen esztergált tekerőgombját. A sorban utolsóként a bemenetválasztó forgókapcsolója foglal helyet.

 

 

Itt találjuk az ezüst, de sajnos csak műanyag nyomógombokat is: hangszín-szabályzó áramkör kikapcsolást, subsonic filtert, az elmaradhatatlan loudness-t, valamint a tape monitort.

A szubszonikus szűrő nevű gomb nem tesz hozzá a hangzáshoz, inkább elvesz, mégpedig a nagyon alacsony (20Hz körüli) frekvenciák alatt vág, hogy kímélje a hangsugárzót.

Az alsó szekció balszélen tartalmazza az alumíniumból készült főkapcsolót. Mellette a fejhallgató 6,3-as aljzatot, a hangszórókimenetek kapcsolóját, és a másodlagos magnetofon (tape 2) RCA ki- és bemeneteit találjuk. Ezek folytatása a balansz tekerőgombja, a sztereó/mono átkapcsoló, és a hangerőből -20dB-t ellopó muting kapcsoló.

 

 

A legutolsó rész a cartridge load feliratú kapcsolóval kezdődik, mivelhogy az erősítő képes mozgó tekercses hangszedőt is fogadni, amely azért akkoriban sem volt általános. 3 állása van: 33-47-100kΩ.

A maradék két kapcsoló a dubbing, mellyel kiválaszthatjuk, melyik forrásról hová szeretnénk felvételt készíteni, illetve a két magnetofon bemenet közti váltás (tape 1 / 2).

Lehagytam valamit? Igen, a tape monitor mellett megbújó köröcskét. Ez az egyetlen visszajelzés a deprez-műszerek megvilágításán kívül. Pirosan fénylik, ha be van kapcsolva a monitor gomb. LED-nek néz ki, de valójában belülről izzó világítja át a piros műanyagot.

A hátlap a megszokottól kicsit hosszabb magyarázatra szorul. Először is ott vannak az RCA ki- és bemenetek (lemezjátszóéból mindjárt kettő).

A Tape 1 „dedikálva” van a JVC saját S.E.A. equalizeréhez (Sound effect amplifier – így nevezi a gyártó), azon keresztül akár mindenféle hagszínbeállítással keverhetünk felvételt a magnószalagok között.  Használhatunk egyetlen 5 pólusú tuchel is használható helyette.

 

 

Van egy PRE INT és egy MAIN OUT feliratú csatlakozó is. Az erősítő elő- és végfokozatát szétválaszthatjuk, és külön előfokkal is meghajthatjuk a végerősítőt. Vagy fordítva: felhasználhatjuk az előerősítő részt más teljesítményerősítő meghajtására. Ehhez egy háromállású kapcsoló van segítségünkre:

  • Az Int. állás az integrált, vagyis a saját elő-végfok páros használata.
  • Subsonic állásban az előlapi nyomógombhoz hasonlóan levágja a legalsó tartományt, és úgy engedi a végfokozat felé a jeleket.
  • A DC állás a közvetlen csatolást jelenti, ilyenkor a rákapcsolt előerősítőtől minden frekvenciát szűrés nélkül ráküld a végfokra.

A hangszórócsatlakozók következnek: természetesen 2 pár hangdoboz is csatlakoztatható, azonban ilyenkor az összimpedancia nem mehet 8Ω alá. A tekerős terminálok nem méltóak ehhez az erősítőhöz, 2,5mm2-es vezeték is csak szenvedve fér be, banándugó vagy saru használatára pedig nincs lehetőség.

 

 

Van itt még két kapcsolt és egy állandó feszültségű dugalj más komponensek számára. A konkrét példányon 100V-os japán rendszerű aljzatok vannak (a készülék dugvillája is ilyen).

 

Mi van belül?

8db csavar eltávolítása után levehetővé válik a burkolat, ami alatt feltárul a meglepően szellős és átlátható belső.

A tápfeszültség kiválasztására a JVC nem egy szokványos módszert talált ki: tízlábú „jumpert” kell a feszültségszintnek megfelelő helyre dugni.

 

 

Balra a legjelentősebb súly helyezkedik el. Itt mindenből kettő van: lemezjátszó-bemenetből, hangszórókimenetből, pufferkondenzátorból, és… transzformátorból?

Külön szedték az elő- és végfok tápegységeit. A kisebbik ±42V-os kettős és egy szimpla 11V-os szekunder részből áll, ez hajtja meg az A-osztályú előerősítő fokozatot, és szolgáltat energiát az egyéb részek, pl. műszeráramkör és világítás, hangszóróvédelem számára. A nagyobbik trafó 33V-os szimmetrikus feszültséget szolgáltat, amiből ±47V-ot állít elő a táp a végerősítő részére. A kapcsolás direkt-csatolt, nélkülöz mindenfajta kondenzátort a két fokozat között, ezt hirdeti az előlapon található „triDC” felirat is.

 

 

A trafók közötti két pufferkondenzátor ELNA gyártmány, egyenként 15000µF kapacitásúak. Érdekesség, hogy ma már egy ilyen kondenzátort fele ekkora mérteben le tudnak gyártani.

Az alaplap közepén széles és tágas a tér, itt kaptak helyet a teljesség igénye nélkül: a tápegységek egyenirányítója, a műszer meghajtó egység, a hangszóróvédő áramkör, és a végerősítő maga. Itt látható a visszafogott méretű hűtőborda is, rajta 4db TO-3 foglalattal, merthogy a két pár végtranzisztor cserélhető mindenféle bonyodalom nélkül. Csak a hátlapot kell leszerelni hozzá, különben a csavarokhoz lehetetlen hozzáférni.

 

 

2SB655 és 2SD675 komplementer párok erősítenek, melyekre egy-egy kisebb borda – U-alakú alulemez – van rászerelve, ez szorítja őket a foglalatokba és minimálisan, de besegít a hűtésbe is.

A védelem lelke az erősítő egyetlen integrált áramköre, egy TA7317P, amely kifejezetten erre a feladatra lett kitalálva. Mindent tud, mi szem-szájnak ingere: figyeli a kimeneti áramerősséget, a tápfeszültséget, észleli a rövidzárat, késlelteti a kimenetet, és tartalmaz relémeghajtó részt is. Fizikai leválasztást, hangszóróvédelmet egy 24V-os DEC gyártmányú relé végez.

Kisebb káosz látható a készülék előlapja mögött. Az előzőben leírtak teljes ellentéte ez, panel van panel hátán, és mégsem lakótelep! Ránézésre itt minden potenciométernek és kapcsolónak külön nyák-lapot készítettek, mindenfelé vezetékek, árnyékolt kábelek futnak, öröm lesz szétszedni (és összerakni…).

 

 

Legfelül fejjel lefelé beépítve a hangszínszabályzó egység, alatta a három nyomógombot tartalmazó rész, tőlük jobbra a hangerőszabályzó potméter – természetesen mind külön kis panelre forrasztva némi kondenzátor társaságában. Legjobboldalt az alaplapra szerelve függőlegesen áll a lemezjátszó-előerősítő lapja. Egy kiváló tranzisztoros phono-előfokkal találkozhatunk itt, minden más bemeneti jel viszont szépen megkerüli ezt a részt, és közvetlenül a jacksley-szerű forgókapcsolós bemenetválasztóra jut.

Természetesen van még két panel eldugva a bemenetválasztó mögé-alá:

  • egyik, amelyen kizárólag 1db nyomógomb van (cartridge load) 4 ellenállás társaságában,
  • és egy másik, amelyen 1db gomb (tape monitor), plusz a visszajelző izzó. Naná, hogy ez ki volt égve, nagy örömmel álltam neki a cserének…

 

 

A szerelést megkönnyítendő, a készülék aljáról egy jókora lemez leszedése után hozzáférünk az alaplap forrasztási oldalához, ahol az alkatrészek rajzszámai lesznek segítségére annak, aki nem bír magával és javításra vetemedik.

 

Próba és csodálkozás

Vásárlás utáni első bekapcsolás és meghallgatás eredménye egy lefagyott mosoly. Miután a védelem reléje átkapcsolt, nem kis recsegés hallatszott jobbról. A hibátlannak hirdetett erősítőből zenénél iszonyatosan torz magasak, bántóan rossz hangzás örvendeztetett meg. Közben szaga is volt, néhány perc után forrósodott a burkolat teteje. Melegedés közben recsegett is a jobb csatorna.

Azért is szeretem a japán hifi készülékeket, mert remek dokumentációkat lehet találni róluk. Ez alapján indultam el a hibakeresésnél, és csak reménykedtem, hogy nem egy beszerezhetetlen alkatrész adta fel a harcot.

Mivel csak a jobb csatorna problémás, ott lesz talán a melegedés forrása. Végignézve a végtranzisztorokat, az egyik 2SD675 forrósodott. Fontos feljegyzés, hogy a tápfeszültség kint van a hátsó segéd-bordán, amely a tranzisztort szorítja a foglalatba. Elsőként erre sikerült rájönni, ráadásul mindenféle műszer nélkül – és bár nem hangzik soknak a 47V, eléggé meg lehetett érezni.

Ez a tranzisztor az X319-es rajzszámú, párja az X320, amely viszont nem forrósodik. Van egy leírás a végfokok nyugalmi áram beállításáról, megért egy próbát. A belső káosz ellenére „szerviz-barát”, mindenfelé külön mérőpontok vannak kialakítva a paneleken. Szerkesztettem egy mérővezetéket két nyákba forrasztható sorkapocsból, mert az pont rászorul a mérőpontok tüskéire. Kezdődjön a mérés.

 

 

Bekapcsolás előtt az árambeállító trimmereket le kell tekerni minimumra, majd bekapcsolás után várni néhány percet. Ezek után szépen fel kell csavarni addig, amíg a végfokok nyugalmi áramfelvétele el nem éri a 20mA-t – az emitterellenállás 0,22Ω, vagyis feszültségméréssel 4,4mV-ot kell mérjek.

A gond csak az volt, hogy a jobb csatornánál 125mV-nál nem tudtam lejjebb tekerni a trimmert. Kis számolással megállapítható, hogy így a minimálisan beállítható nyugalmi áram 20mA helyett 568mA! Megvan a melegedés oka, csak még a hiba nincs. Miután a trimmer potméter kapott kontaktspray-t, az ellenállásokat jónak mértem, az árambeállító tranzisztorra terelődött a gyanú. Ez az X314 számú kis TO-92 egy 2SC458 típus, amely általános rossz hírnévnek örvend. Erre itt is rászolgált, nyitva maradt, emiatt nem lehetett levinni a nyugalmi áramot.

Cseréje nehézkes, hiába a szerviz-barát jelző. Bár le lehet venni az erősítő alját, ehhez a kis nyomorulthoz nem lehet csak úgy hozzáférni, mert beljebb van a készülékház pereme alatt. Azért csak sikerült, a biztonság kedvéért a bal csatornáét is cseréltem, ráadásul kaptam ugyanilyen típust (nem akartam kiváltani másra, cél a gyári állapot). Immár be lehetett állítani a jobb csatornát is 4,4mV-ra, nincs többé recsegés, melegedés és torzítás.

Volt még egy apró hiba, kiégett az egyik kivezérlésjelző műszer világítása. A négy gyári izzót kék fóliával látták el, ilyet sajnos nem kaptam sehol. Helyettük melegfehér „biztosíték-izzók” kerültek be.

 

 

Ugyan „csak” 65 watt csatornánként a teljesítménye 8Ω-on, de azt tisztességesen leadja, ráadásul a harmonikus torzítás adatlap szerint mindössze 0,02% (1kHz-es jellel mérve 0,005%, azaz 5 ezred százalék)!  A hangerő nagyon precízen állítható, masszív érzés a tekerőgombot forgatni. A hálózatból több mint 500 wattot vesz fel, ami nem kevés, de a hangja miatt ezt gyorsan meg lehet neki bocsátani.