1960-ban a dániai Horsens városban már 30 éve működött az ország egyik legnagyobb híradástechnikai vállalata, az Aréna. Az üzem Fabrikvej városrészben helyezkedett el, és gyártott kerékpárokat is, ráadásul hatalmas sikerrel. A világháború után azonban kezdtek elterjedni a tranzisztoros audiokészülékek, s mivel a piaci részesedésből ők sem akartak kimaradni, lépniük kellett. Volt versenytársuk bőven – elég csak Bang & Olufsen-re vagy az Elta-ra gondolni -, több kisebb hangtechnikai cég pedig eddigre már tönkre is ment. Az Aréna viszont az épp elterjedőben lévő sztereó készülékeknek és néhány kisebb szabadalomnak köszönhetően lassacskán az ország legnagyobb rádiógyártójává nőtte ki magát.
1970-re katasztrófák sújtották a céget: a gyár leégett, csődközelbe jutott, gazdaságilag nem érte meg újraépíteni. A segítség angol oldalról érkezett a Rank Bush Murphy multicég személyében, így a termelés újra szárnyalt az rekordidő alatt újjáépített gyárban, immár Rank Aréna néven.
1975-re azonban ennek vége szakadt, a versenytársak elhúztak, beleértve a térségben ekkor már erősen jelenlévő japán konkurenciát is. A Rank Aréna újra a csőd szélére került. A horsens-i gyárat utolsóként a helyi Folke Fjernsyns Fabrikken (3F) cég vette meg, ez idő tájt készítették el többek között a jelen bemutatóban is szereplő rádióerősítőt, amelyet 1975-79 között a Tungsram is árult itthon saját márkajelzéssel, T3535 típusszámmal.
A szögletes, letisztult formatervet a kor legmodernebb technikájával ötvözték. A szabványos hi-fitől kicsivel szélesebb alumínium előlap (létezik fekete változat is) bal felén 4 potenciométer található (szokásos hangerő, balansz, mély-, magas hangszín), ezután egy komplett digitális arzenál következik.
Érintőgombos bemenetválasztó, sávválasztó, csatornaválasztó, mindez LED-es visszajelzéssel, felettük szintén LED-es „skála” kétféle frekvenciaosztással. Itt az látszik, hogy OIRT hullámsávon ez a rádió már nem képes fogni, de a Tungsramnál áthangolták, így 65,5MHz-től már működik – erről tanúskodik az alján lévő matrica. Utolsóként a MAN (manual) szenzoros gomb bekapcsolásakor használható kézi állomáskereső foglal helyet, amely végállás nélkül körbetekerhető. Később látni fogjuk, hogy ezt egy kis csalással oldották meg.
Az alsó fekete sávon foglal helyet a tuchel „dominó” fejhallgató csatlakozó, a be/kikapcsoló gomb, a másodlagos hangdoboz kimenet, mono, és loudness kapcsolók. LO és HI kapcsolók szolgálnak a lemezjátszó bemeneten megjelenő alacsonyfrekvenciás búgás illetve a hangszedő sistergésének kiküszöbölésére.
A 7 külön kapcsolható rádióállomás beállítása az érintőgombok alatti hangoló potenciométerekkel lehetséges. A sort az AFC és a muting nyomógombja (zaj)zárja (rossz szóvicc :).
A hátulja egyetlen vastag fémlap, rajta egy teljes szélességben végigfutó U-profillal, ez szolgál hűtés gyanánt. Ahol a végfok tranzisztorok rögzítve vannak, ott a legmelegebb részen ellátták fémráccsal is. Bal oldalt antennabemenetek (koaxiális is), mágneses hangszedő és magnetofon bemenet, jobbra 2 pár hangdoboz kimenet található – utóbbinál az egyik eredeti DIN aljzat az idők során eltűnt.
Burkolata szépen furnérozott pozdorja fedélből és acéllemez alsórészből áll, alul 2-2 csavar tartja egyben a majdnem 10 kilós készüléket. Alul található a hálózati feszültség kiválasztását lehetővé tévő kapcsoló.
Belül látszik a modulszerű felépítés, amely a fabrikvej-i mérnökök egyik nagy dobása volt: a gyártási kapacitást és hibakeresést szem előtt tartva mindent külön panelon helyeztek el. Tényleg mindent! Szám szerint 11db nyomtatott áramkör él itt szimbiózisban, köztük cérnavékony színjelölt tömör vezetékek cikáznak mindenfelé.
A kétszer két szekunderes transzformátor egyik fele a végfok tápegység paneljét táplálja. Pufferkondenzátorai a biztosítékokat is tartalmazó egyenirányító-panel alatt bújnak meg, és a készülékhez többi részétől eltérően kisipari módon egy-egy meghajtott drótdarabbal vannak beforrasztva. Érdekesség, hogy a végerősítő kb. ±34,7 V-os feszültségről üzemel, a pufferek pedig 35V-os elkók, mondhatjuk hogy „kicentizték” a dánok, viszont a 2×10000μF-ot sokkal komolyabb erősítők is megirigyelhetnék. A végfokozat TIP2955 és TIP3055 komplementer párokkal dolgozik, a hangdoboz kimeneten 4Ω-on 2*35W-ot képes leadni, erre utal a típusszáma is (T3535).
A transzformátor másik két szekunder tekercse az alaplapon található kisebb táphoz jut, utóbbi látja el a digitális áramköröket – LED-es skála, rádió hangolóegységek, bemenetválasztó -, valamint az előerősítő és hangszínszabályozó részt. Az alaplapra csatlakozik oldalról a hangolóegység demodulátor panelje, ide van bekötve az állomáskereső potenciométere. Ez utóbbinál érhető tetten a fent említett csalás, miszerint az állomáskereső végállás nélkül körbe-körbe tekerhető. Két összeszorított fémtárcsa van rászerelve a potméterre, ezek közé ékelődik be a tekerőgomb túloldalán lévő tengely fém része. Ha a potméter körbeért, ez elforog és nem tesz kárt semmiben – zseniális találmány, bár ezt sok készülékben ekkorra már enkóderrel oldják meg.
A digitális „skála” és érintőgombos rész két, szendvicsként összefogatott panelből áll, melyet belső felén egy fémkeret tart meg. Alattuk a hangolópotméterek, jobbra a hangszínszabályzók alkatrésszel tisztességesen megszórt NYÁK lemeze található. Mindenhol látszik, hogy ez az erősítő nem hazai gyártás: Siemens alkatrészek, japán félvezetők és integrált áramkörök alkotják, sehol egy Remix vagy Mechanikai Művek ellenállás.
Meghallgatáskor a tápegység erőteljesen beszűrődő alapzajától sok mindent nem lehetett hallani, de ezt a két amúgy is szűkre szabott feszültségű puffer cseréjével sikerült orvosolni. Érdekességként a lenti képen látható, mennyivel kisebb ma ugyanaz a kondenzátor 50V-os változatban. A kötelező kontaktus-tisztítások után egészen hallgatható rádióerősítő kerekedett belőle.