Jelen bemutató tárgya a Videoton egyik unalmas, vagy inkább a legunalmasabb modellje. Fénykorában elfogadható áron adták, tunert is tartalmazott, a Cleopatra után modernebb külsőt kapott és jó szokás szerint gyári hangfalával is megvásárolható volt. Sokakanak lett ilyen otthon főleg a DC2050-es dobozokkal, szinte mindenki ismeri. Sokan meg is utálták a kikapcsolhatatlan loudness és a szokásosnál nagyobb brumm miatt.
A 6000-es típuscsaládról
Már a Cleopatra és az Aida is 6-tal kezdődő típusszámot kapott. Akkor ez miért nem lett 7-es széria? Ennek oka lehet az, hogy – kis túlzással – csak a burkolat más, az áramkörök minimális módosításon estek át, ezen kívül egy-két apró eltéréssel megegyezik az RA 6380S-el.
A 6363S rádió nélküli változata az EA 6383S nevet viseli, ehhez való az RT 6303-as tuner. Előbbi valamivel erősebb végfokkal, kék VFD kivezérlésmérővel, kikapcsolható loudness-szel kecsegtet, utóbbi lényegében az RA 6363-as tuner része. Mindkét készülék ugyanezzel a dizájnnal készült.
Létezett még egy nem túl elterjedt modell, az RA 6360S. Kinézetre ugyanolyan, mint az RA 6363S, csak LED-es térerősségmérő helyett deprez-műszert tartalmazott, a bekapcsológombja kör alakú volt, a skála pedig kicsit máshogy nézett ki.
Hogy ne legyen egyszerű a dolog, EA 6380S néven készült még egy erősítő kissé eltérő dizájnnal, ehhez tartozik az RT 6300S nevű tuner, hasonó különbségekkel az RT 6303S-hez képest, mint a 6360-6363 esetén.
Valószínűleg eddigre már sikerült megkavarni a kedves olvasót, szóval álljon itt egy gyors összefoglaló:
RA 6360S receiver, hozzávaló hangdoboz: DC2040; ~ 1981
EA 6380S erősítő, RT 6300S tuner, hozzávaló hangdoboz: DC2540; ~1983
RA 6363S receiver, hozzávaló hangdoboz: DC2050E; ~ 1985
EA 6383S erőstő, RT 6303S tuner („nagytorony”), hozzávaló hangdoboz: DC2550E; ~ 1985
Ezek után a 6000-es családot felváltotta a 7000-es, az utolsó Videoton széria, de az már belsőleg is teljesen más lett (toroid transzformátor, „Akai” design, teljes VFD kijelző, stb).
Külsőségek
Az már említve lett, hogy az RA6380S után teljesen megújult a „kaszni”, a fadoboz el lett felejtve, helyette akkoriban még újdonságnak/ modernnek számító acélházat kapott ezüstre festett alumínium előlappal. Angolosodtak a feliratok is, már csak a hátulján olvashatók magyar szavak. Fontos megemlíteni, hogy a típusszámon kívül már nincs neve az erősítőnek, ezt a Cleopatra után az összes készülékén megszüntette a Videoton. Se istenségek, se fáraók.
A hosszúkás bekapcsológomb – melynek csak az alsó része nyomható be – alatt DIN fejhallgatókimenet található, mellette sorban 4 potméter: balansz, mély és magas hangszín, hangerőszabályzó. Ezek mellett a mono/sztereo átkapcsoló, és a bemenetválasztó rész következik. Itt foglal helyet a AM/FM hullámsáv választó, utóbbihoz benyomva az FM2 gombot már CCIR sávban hangolhatunk. Utolsó a sorban a Mute gomb, ami itt nagyon nem azt jelenti, amit általában szokott az erősítőkön. Videotonos megnevezése zajzár, és nem némítás. Itt csak állomáskereséskor némitja a zizegést / sercegéstől épphogy hallható adókat, és csak a tisztán foghatóak jönnek be. Tényleges némítás, vagy -20dB a hangerőből viszont nincsen.
Utolsó egység az a programozható hangolósor, amely már a Prometheusnál is megvolt: a műanyag kisajtó mögött megbújva 5 állomás állítható be egy külön tekerő, „hangolókulcs” segítségével, ezt az ajtó belsejébe pattintva találjuk. Van még egy nagy fém tekerő a skála mellett, ezzel akkor kereshetünk adókat, ha a programsorban az utolsó gomb van benyomva. Pont mint ’75-ben a Prometheusnál.
Nem kell sasszem hozzá, hogy az ember felfedezze: a kezelőszervek egy-az-egyben ugyanazok, mint a Cleopatran is voltak – csak itt angol felirattal.
Innentől jönnek a változások. A skála már nem tartalmaz városneveket, csak frekvenciákat – átláthatóbb és elegánsabb is így. 5 LED-es térerősségmérő váltotta az analog műszert, továbbá a hangolásban segítségünkre lévő LED nyilacskák mutatják, mikor van pontosan beállítva az állomás. Rajtuk kívül csak egy sztereo vételt visszajelző LED van középen. Érdekesség még, hogy ha megérintjük a bekapcsológombot, vagy a bemenetválasztó gombok egyikét, elhallgat a kimenet koppanás- és hangszoróvédelem gyanánt. Legenda vagy sem, de akkoriban állítólag volt, aki visszavitte a boltba, mondván, hogy hibás a készülék, mert néha elhallgat ha hozzáér.
A hátlap az elődmodelléhez nagyon hasonló. Hűtőbordából kettő helyett három lett, de összementek, így viszont befért alájuk a 3 tuchel bemenet, és a hangdoboz csatlakozók. Bal oldalt változatlanul maradt a 3 antenna aljzat (AM és a két FM bemenet), jobbra pedig a biztosítékok fedele. Baloldalt van még egy kihajtható tartón lévő ferritantenna, középhullámhoz.
Belsőségek, változások
Míg a Cleopatra örökölte a Prometheus írdatlan szélességét, itt már az alaplapot összenyomták, hogy a doboz beférjen a szabvány 430mm-be. Így a modulok is közelebb kerültek egymáshoz, de köszönhetően az elődmodellben látható indokolatlanúl nagy kihasználatlan helyeknek, elfért minden ekkora területen is anélkül, hogy zsúfolt lenne. A ferritantenna kikerült a hátlapra. A transzformátort bedobozolták, ez minden bizonnyal jótékony hatással van a szórt mágneses terére (hát még ha toroidot használtak volna…). 31V-os szimmetrikus tápról megy a teljesítmény része, így elegendőnek bizonyultak kisebb méretű, 40V-os pufferek, melyek számát rögtön meg is duplázták, így már 2 darab 4700uF-os egyenget. Maradtak a javítást segítő feliratok a paneleken, a modulok száma és elrendezése sem változott.
A lemezjátszó előfok is megegyezik a Cleopatráéval, TBA231-es IC végzi ezt a feladatot, viszont nem alakítottak ki hozzá kristályos hangszedő bemenetet, így azt az erősítő nem tudja fogadni.
Hangzás
Meglepő ereje van: a loudness miatt elhiteti az emberrel, hogy sokkal-sokkal több, mint 25W csatornánként. A kissé túlvezérelt előerősítő fokozat is hozzátesz ehhez, a normál szobahangerő 1-es hangerőállás körül van, félállásban már kezd torzítani. Teljes kivezérlésnél könnyen lehet, hogy tönkretenné a hangdobozokat – na nem a teljesítmény, inkább a torzítás miatt. A meghallgatás egyébként három, egymástól teljesen máshová pozícionált és különböző impedanciájú dobozzal történt: DC2050, AB1011 és B31.
Zavaróan sok a basszus, letekerve negyedig jobb, ellenben a középtartomány kevés, ennek javításához pedig hiába tekergetjük a potmétereket, maximum fülfájdítóan harsogó lesz, de szép az nem. Az AB1011, de még talán a DC2050-es magasait is észrevétlenül ki lehet pusztítani vele. Tipikus „diszkó-mosoly” beállítás, amelyen sehogy sem lehet javítani: alül-felül brutálisan kiemel, minden mást elnyom. Vannak, akik pont ezt a hangzást keresik a mindennapokban, nekik tökéletes választás lehet kis pénzből egy ilyen még ma is.
A rádió részét hallgatva mindenhol használható hangzást nyújt, ahol az ember nem igazán figyel a zenére, tipikusan „konyhai” illetve „szóljon valami” funkciót képes csak betölteni. Melegedve elmászik az állomás, és ez nem a kor miatt van – konstrukciós hiba állítólag.
Persze mindenre van házilagos megoldás, pláne egy ilyen áttekinthető és viszonylag egyszerűen javítható készüléknél. A loudness-t ki lehet iktatni, az előerősítést is meg lehet csinálni, kis ráfordítással, jó pár munkaórával. Kérdés az, hogy megéri-e. Inkább eredeti állapotban érdemes megőrizni az utókornak, még akkor is, ha nem egy kultikus darab. Ez is egy fontos állomása volt a magyar hi-finek, méltó helyet foglal el a ’80-as évek hazai készülékei között.